Szekerczés Norbert

Kb 20 éve foglalkozom elsősegélynyújtással, az utóbbi 10 évben már oktatással is.
Végzettségemet tekintve, okleveles egészségügyi tanár, egészségtan tanár, ápoló vagyok, ezen felül pedig megszereztem az EFR instruktor végzettséget is, mely egy nemzetközileg elismert elsőségelnyújtás-oktatási rendszer.
Egyik fő profilom az elsősegélynyújtás, amellyel több mint 20 éve foglalkozok, és nagyban meghatározta a szakmai életemet és karrieremet, ezért nemzetközi oktatói licenccel is rendelkezem.
A másik fő profilom a masszázs és a természetgyógyászat, amely szintén gyerekkorom óta az érdeklődési körömbe tartozik, valószínűleg azért, mert a természetes gyógymódokat már a családom is használta -a nyugati orvoslás mellett-, ezért számomra nem volt szokatlan később sem, hogy a megfázást, torokgyulladást például gyógynövényekből készült teával kezeljem.
Szakmai végzettségeim kezdetét az egészségtan tanár főiskolai diploma megszerzése jelentette, azonban abban az időben ezzel a végzettséggel nem lehetett mint elhelyezkedni, így az egészségügy felé vettem az irány, és ápolói képesítést is szereztem, mellyel a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál, később pedig a SZTE Traumatológiai Klinikán folytattam munkámat.
Szerettem ápolóként dolgozni, de nehezen találtam magam a hagyományos egészségügyi ellátásban, és annak hierarchikus felépítésében, ahol a szabályok fontosabbak, mint a betegek, ezért elkezdtem a természetgyógyászati tanulmányaimat a Varázsligetnél, ahol thai masszázst, köpölyözést, és sok más érdekes technikát tanultam meg, végül ezekből az ismeretekből az Egészségügyi Továbbképző Intézetnél tettem le az alternatív mozgás-masszázs terapeuta természetgyógyász-szakmai vizsgát is. Így lettem masszőr.
Bár a keleti masszázstechnikák a mai napig meghatározzák a masszázskezeléseimet, mégis szerettem volna ismereteimet és gyakorlati készségeimet bővíteni, ezért megszereztem az alternatív fizioterepeuta természetgyógyász-szakmai vizsgát, és a gyógymasszőr szakmai képesítést is.
2017-ben lehetőségem nyílt egy egészségügyi technikumban főállásban elhelyezkedni, ami már ápoló koromban is nagyon foglalkoztatott, ugyanis láttam a hozzánk érkező tanulók elméleti és gyakorlati hiányosságait, és már akkor is küldetésemnek tekintettem, hogy a tanulók a képzésük végén jól felkészült elméleti és gyakorlati szakemberek legyenek és ezért igyekeztem mindent megtenni. A munka mellett folyamatosan képeztem és képzem magam, így a magasabb szintű oktatáshoz szükséges egészségügyi tanár mesterfokozatot is megszereztem.
Amióta tanítok azóta vizsgáztatok ápolókat, és később már gyógymasszőröket is, sajnos az utóbbinál egyre több hiányosságot tapasztalok a szakmai vizsgáztatás alkalmával, amely sokszor nem a tanuló hibája, hanem a képző intézmény vagy oktató hiányossága. Azt gondolom, hogy a tanulók nem elég felkészültek a szakmai karrierjük elkezdésére, és támogatásra szorulnak Emiatt indítottam el az információs blogomat a gyógymasszőrleszek.blog.hu-t, amelyen igyekszek olyan információkat adni a leendő gyógymasszőröknek, amelyek hasznosak számukra a képzés folytatásához, vagy éppen utána.
Oktatói munkám során tapasztalom, hogy a folyamatos képzés milyen fontos, és igyekszek én is jó példával elöljárni a tanulóim számára, jelenleg Kineziológus szakmai vizsgára készülök.
Végzettségeim:
- okl. egészségügyi tanár (MA)
- egészségügyi (elméleti és gyakorlati) szakmai tárgyak oktatása:
- ápoló
- dipl. egészségtan tanár:
- egészségtan és sportegészségtan
- egészséges életmód, prevenció
- egészségfejlesztés
- Pedagógiai- betegoktatási alapismeretek
- nemzetközi elsősegélynyújtás oktató (EFR instructor)
- Elsősegélynyújtási alapismeretek és szakmai elsősegély: ápolóknak, masszőröknek,
- munkahelyi elsősegélynyújtás
- sport elsősegély
- alternatív fizioteraépeuta (TGY):
- az alternatív fizioterápiás, hidroterápiás eljárások, kezelések: leöntések, lemosások, pakolások,
- Frissítő masszázs.
- alternatív mozgás-masszázs terapeuta:
- thai masszázs: jóga masszázs, olajos masszázs, talp masszázs
- Brahmayana – Lélekmasszázs
- Energetika – Radiesztézia és Spirituális gyógyászat
- keleti: mozgásterápiák, Thai Jóga, Hatha jóga Pránajána – Légzés terápia
- Relaxációs tréning
- köpölyözés, és akupresszúra alapjai
- gyógymasszőr:
vizsgáztatói tevékenységem:
- Ágazati alapvizsga elnök
- Természetgyógyász vizsgabizottsági tag/elnök
- ápoló és gyógymasszőr vizsgafelügyelő és mérést végző vizsgabizottsági tag
- szakképzési-gyakorlati hely ellenőrzési szakértő